Ugrás a tartalomra

Monori Vigadó, Járásbíróság

leguan küldte be December 17, 2012 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1908
Létrehozás intervallum
- 1912

Monor főutcájának, a Kossuth Lajos utcának a mai képe a 20. század elején alakult ki. Páratlan oldalának egyik szakaszán az 1908-ban épült Járásbíróság és az 1909-ben épült Vigadó közé 1912-ben létesítették az adóhivatal és  tűzoltószertár épületét.

A Kossuth Lajos és Ady Endre utca sarkán, a Polgármesteri Hivatallal szemben álló Vigadót ifj. Nagy István fővárosi építész tervezte. Az épületben étterem, bálterem és egy szálloda kapott helyet. Az 1980-as évekig üzemelt az étterem, 1988-ban volt utoljára előadás a Vigadóban, az egykori szállodarészben szükséglakásokat alakítottak ki. A következő időszakban elhanyagoltan romlott, majd uniós pályázati támogatással készült felújítása 2007-re fejeződött be, étterem, kávéház és Művészeti Galéria kialakításával.

A Járásbíróság (1989 óta Városi  Bíróság) épülete Tóásó Pál műépítész tervei alapján készült.

A Tűzoltószertár elhelyezésére több helyszín is szóba került, végül 1912-ben döntöttek úgy, hogy a Járásbíróság és a Vigadó közé felépítik az adóhivatal egyemeletes „palotáját”, és ennek földszintjén helyezik el a tűzoltószertárt. A tervezésre kiírt pályázatot Bóna Elek helybeli építész nyerte el.

Tervezte
Nagy István, Tóásó Pál, Bóna Elek
Cím

Kossuth Lajos utca 67
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok