Ugrás a tartalomra

Kiskunhalasi látnivalók

egykor.hu küldte be March 14, 2011 időpontban
Hely/kategóriák

1982-es útikönyv alapján:

30 552 lakosú kiskun város, mint neve is mutatja, egy halastó mellé települt.

Csipkeház (Kossuth Lajos u. 39.). A halasi csipke már elindult világhódító útjára, amikor e ház megépült 1935-ben műhelynek. A szép parkban álló, három részre tagozódó csipkeház középső épületében Csipkemúzeumot létesítettek.

Thorma János Múzeum (Köztársaság u. 2.). A késő romantikus stílusú épületben a Halas, a kiskun mezőváros című kiállítás ismerteti a város történetét, gazdag régészeti, helytörténeti és néprajzi anyag segítségével.

A Köztársaság út másik érdekes épülete az ún. „kvártély- ház" (1. sz.), 1758-ban épült barokk lakóház. A Bach-korszak- ban a kunkapitányok székháza volt.

Református templom és parókia (Hősök tere).. A barokk templomot 1667-ből származó elődje helyére, 177I-1772-ben építették, akkor még az 1702-ben emelt torony megtartásával. Majd a tornyot lebontották 1815-1818 között, amikor a templomot keleti és nyugati irányban meghosszabbították, s új keleti tornyot kapott. A református parókia a korábbi templommal egy időben épült a XVII. század második felében, barokk stílusban.

Szent Péter-Pál-templom (Dimitrov tér). Mária Terézia anyagi segítségével épült 1770 körül barokk stílusban, annak a hatvan katolikus pásztorcsaládnak a számára, akiket az ellenreformáció idején telepítettek be a városba.

Sáfrik-féle szélmalom (Kölcsey és Linhardt u. sarkán). A XIX. század közepén Hunyadi Antal molnármester építtette. Fia 1892-ben téglafallal burkolta körül az addig vályogfalú épületet. 1901-ben Sáfrik József szélmolnár vásárolta meg, aki a malmot felülhajtós rendszerűvé alakította és egy szinttel megemelte. A működőképes szélmalmot I979-ben az Országos Műemléki Felügyelőség és a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat újította meg.

Kiskunhalason a klasszicista épületek sorában érdemes meg- tekinteni a volt Végh-kúria (Bajcsy-Zsilinszky u. 3.), a Babó- kúria (Gimnázium u. 7.) épületét, valamint a XIX. század elején emelt Kálváriát, a népies barokk együttest, a híres „halasi feszület"-tel, melyen Krisztus testét nem szögek, hanem kötelek szorítják a keresztfára.

Idős fák árnyékában, az egykori Halas-tó helyén találjuk a város stranclfürdőjét, amelyet az 1140 m mély hévízkút ásványi sókban bővelkedő, 48 °C-os vize táplál. A várostól délre, Kunfehértó község határában fekszik hazánk egyik értékes természetvédelmi területe, a Kunfehértói holdrutás erdő.

Cím

Bolyai utca 4
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok